A pohár kicseppenő mérge

Itt is vagyok a "gyakorlásom" második részével, ezúttal egy reális problémára alapuló novellával, mely a testvérszerelmet elemzi. Főhősünk egy önbizalomhiányos fiatal nő, akinek fogalma sincs, mit tudna kezdeni az életével, ha a társa már nem lenne mellette... Csak ennyit árulok el a történetről, no meg a korhatárt, az 18+, nem kevés flashback-kel, és zokogással. Az inspirációt most is Cassy Blacksmith adta.  Nem túlzottan erotikus, de azért szórom az utalásokat. Gyász és halál is feltűnik. 

A testvérek közti románc egy olyan téma, ami megoszló, de a többségből undort vált ki. Érdekes kérdés elgondolkozni azon, miért. Elvégre ezzel nem ártanak senkinek, nem igaz? Ha tisztában vannak vele, hogy gyermekeik nem születhetnek, hiszen a genetika előre elcseszné szegényeket, végül is szerintem egészségükre, csinálják. Pontosan nem tudom, idehaza a törvény hogy bánik velük (azt igen, hogy tuti nem lehetnek házasok), de tény, hogy ezek az emberek soha nem azért lesznek szerelmesek, mert "fajmérgező elmebetegek". Nem tehetnek róla, hisz ennek a vonzalomnak  a kialakulásában szerepet játszik a neveltetésük, stb. ... Nagyon sok plusz kört kell futniuk, hogy boldog párkapcsolatban élhessenek. Remélem, egy nap ez a kérdés is megoldódik. 

Azt hiszem, azért is tartjuk ezt polgárpukkasztónak, mert ellenkezik a hagyományos családi rend felfogásával, mert egy emberi kapcsolattípust, egy alapvető szeretetfajtát (testvéri kötelék) ír felül. Vajon lehetséges teljes mértékben társként szeretni azt, akivel közösek a szüleitek?

Ti mit gondoltok erről?

Zene... 🎨

- A pohár kicseppenő mérge -

Maggie utoljára visszanézett bátyjára, mielőtt az főbe lőtte volna magát a nappali közepén. Az izmos balett-táncos test hallhatatlan ritmusra mozdult, ahogy rándult egyet a levegőben, majd hanyatt vágódott.

Az egész csak egy pillanat műve volt, mégis oly hosszúra nyúlt a nő lelkében, mint az inga nyele, mely komor bimbammot ütött a szobában. Megpecsételte a sorsukat, de nem tehette ugyanezt a fiú létezésével.

A halálra vált húg sikoltva száguldott társához, aki cinkosa és szerelmese volt -egyben a halálos titok kútfője. A szoba tágas volt és kietlen, de Maggie nem érzékelte a távolságot, ahogy a dohányzóasztal mellé vetődött, hogy felmérje a helyzetet.

Ápolónői végzettsége megkövetelte tőle, hogy gyors és pontos legyen, nem ejthetett hibát, hisz vállán kettős volt a teher. Keze azonban, mely máskor rutinosan tette a dolgát, most összevissza remegett, pedig a pulzus kitapintása volt a parancs, nem a pánik.

-Taylor, te bolond! -hörögte végül, könnyei sértett méltatlankodással csöppentek a férfi orrcsontjára, amikor rádöbbent, hogy habár a férfi szíve ver, a golyó nem kímélte az agykoponyát. -Megvesztél, te rohadék?! Mondtam, hogy szólj, ha nem bírod! -a fekete -fehér kockás pléd nagyot puffant bársonyszőnyegükön, s a felszálló meleg illat eszébe juttatta a közös nyaraikat, míg felpolcolta a kedves lábáét. Épp a legrosszabbkor. -Elmentünk volna, elmentünk volna... -motyogta, mint egy mantrát, vagy csak hogy lekösse a lelkében munkáló uralatlan káoszt, amíg magára hagyja vértestvérét, és tűsarkújában kivágtat az előtérbe, hisz pechére csak ott volt telefon.

A mentők (mi sem természetesebb) rögvest felvették. Ledarálta nekik a szükséges sabloninformációkat: eszméletlenség, előzetes depresszió és hallucinációk, hogy mindent megtett Taylor védelméért... A lelke mélyén dörömbölő hang viszont jó kitartó lehetett, ha sikerült vele elhitetnie, hogy így sem állíthatja meg az elkerülhetetlent.

Élet vagy halál?

Élethosszig kapott szitkok, és kacatként elhajító ismerősök, vagy egy puffanással átélt megkönnyebbülés?

Nap mint nap látott szenvedő arcokat, és gyógyított testekkel együtt összetört szíveket, efelett a választás felett azonban ő is bedobta a gyeplőt.

Hiszen ki akarna, vagy tudna dönteni egy ekkora sorsfordulás esetén?

Léptei elnyújtva koppantak a konyhakövön, ahogy visszatért a nappaliba. A mellkasa zihált, s a torka kiszáradt. Sosem tapasztalt még magán ilyesmit, noha jó sokszor került szorult helyzetbe, de éppen elég hathatós volt a képzése, hogy tudja, sokkot kapott.

Amikor az ember elméjét betöltik a hangok, és az élet megoldásra váró egyenletei...

Amikor az álom porcelánkastélya összeomlik, holott addig a lelked mentsvárát alkotta...

Amikor a nőt kenterbe verik az indulatai.

Üvöltése egy megsebzett oroszláné volt, az a parányi üveghang inkább csak utózaj, amint a kezében tartott aranyperemes pohár ezernyi szilánkká roppant a padlón.

-Elmentünk volna, a fenébe is! Az a kis faház ott várt ránk, San Fransiscoban, csupa csend és nyugalom, nincsenek kíváncsi tekintetek, csak te meg én... De nem, te nem, persze, csak játszottad a nagy hőst, mint kiskorunkban... -kívülálló ember azt mondta volna, megveszett, olyan ádázul villogó szemmel bámulta a földön heverő eszméletlen rongybabát, s a lelkében valamiféle furcsa dicsfény ragyogott...

Így bámult a rongybabára...

A fiúbabára.

Sok ideje érezte már, hogy őt és az ifjabb Taylor Lauren-t hétköznapi és nem szokványos értelemben is egymásnak teremtette az ég. Felciccent. Hiszen kit akart becsapni?

Taknyos koruk óta, hogy csessze meg!

A kínzó erő, amely forró vágyakozásában gyötörte, kárörvendően kacagott, ha a kis Maggie reménytelen ragyogó szemekkel nézte a fürdőből kilebbenő, félmeztelen bátyját... Még a lecsöppenő lekvár, a nutella is égkő volt a testén, mikor a napfényben úszó teraszon reggelizett a család. Maggie szíve majd' széthasadt, úgy csüngött a magasztos látványon, mint papnő az isten szobrán, de csak titokban...

Mégis tizenkettedik évéig kellett várnia, hogy az álom megvalósuljon. Kitörölhetetlenül vésődött be a szívébe a dátum, mikor ajkaik először találkoztak a málnás illattól fullasztó mély zugaiban. A nyár régről ismert dalként csendült fel a négy fülben, mert világossá vált számukra, hogy ugyanazt érzik. Attól a naptól kezdve Maggie egész embernek ismerte el magát. Nem volt helye a gondjai közt se a rosszul sikerült matekdogáknak, se a párnába zokogással eltöltött magányos éjszakáknak, mert Taylor mindenben támogatta. A férfi addig távolságot tartott tőle, ami elnézve a kamasz nagy testvérek szokásait, nem is volt olyan hihetetlen. Szüleik eleinte meglepve, majd egyre elégedettebben figyelték mint egy varázsütésre átalakult kapcsolatukat. Egy idő után újból nyugodt szívvel mentek el estetájt randizni, mint mielőtt a gyermekeik megszülettek volna, hisz Taylor odaadó nagy testvérként vigyázott a kishúgára, és korrepetálta a "rosszcsontot"...

A Magg torkát elhagyó jéghideg kacaj mintha nem is tőle származott volna. Olyan jól játszották a szerepüket!

A vézna kislány addig csak álmodozni mert az olyan lovagokról, akik a százszor csinosabb barátnőknek már mind megadattak, ám egyszeriben minden kapu megnyílt. Nem kellett tartania a folyamatosan röpködő, szexmániás beszólásoktól a folyosón, mivel Taylor hűséges társként kísérte mindenhová. A korábban száraz magolással töltött unalmas órák maró izgalommal teltek, és a jutalom se maradt el utána...Bátyja mindenben meghallgatta és segítette az osztály kis "szürke egerét", sosem hangsúlyozván elégszer, mennyire gyönyörű. De Maggie józanul is vizsgálta a helyzetet, és egy idő után meggyőződött róla: Taylor sosem alázná meg, vagy használná ki őt. A szemében parázsló csillagok fényét alátámasztották a szavak, és az oltalmazó, becsületes tettek. Két legyet ütött egy csapásra; megkapta élete szerelmét, és mellé a tényt, hogy békén hagyják.

De mint minden titok, úgy ez az eset sem maradhat örökké a felszín alatt anélkül, hogy ne kavarná a vizet -legalábbis erről igyekezett meggyőzni az időközben fiatal férfivá érett Taylor Maggie -t. Egy idő után a légyottjaik nem voltak felhőtlenek, és szinte kivétel nélkül veszekedésbe torkollottak. Magg elmondhatatlanul kötődött a fiúhoz, s el se tudta képzelni, hogy ők ketten ne tudnák eltitkolni a kapcsolatukat, ha eddig is sikerült. Ám Taylor idősebb lévén megfontoltabb is volt, így reálisan szemlélte a jövőt; a társadalom kirekesztené őket, ha fény derülne a sok éven át takargatott igazságra. Többször is felvetette, hogy mi lenne, ha szakítanának, nem mintha ő nem lett volna szintén fülig szerelmes a lányba. Egyszerűen csak féltette, s nem is alaptalanul. Sok kellemetlen történetet hallott már. Tisztességes életformát akart a testvérének: házat, munkát és egy olyan párt, akit nem kell szégyellnie. Még az elit egyetemre szóló felvételijét is gondolkodás nélkül sutba dobta volna a húga kedvéért, de nem akarta, hogy különváljanak a szülői háztól közös életük reményében.

A múlt nyáron villant meg először utoljára a gondolat, hogy változtathatnának, de ő akkor is makacsul ellenkezett. Maggie és ő a lány régi barátnőjének kertipartijára voltak hivatalosak, egy San Fransisco melletti kiserdőbe, valahol az isten háta mögött. A hely varázsa ebben rejlett: a madárcsicsergéstől kísértett, árnylepte lugasokban még a legzavarodottabb lélek is megnyugvást talált. A cimboranő faterja, tudniillik, apartmanokat tartott fenn, s busás összeg fejében eladni is hajlandó volt őket. "Barátoknak pedig akár kedvezményes áron is!" legyintett dörgő hahotával Johnny, a vén mamlasz, aki az alkoholszeretete ellenére is jó ember volt.

Maggie azonnal ráismert a rég vágyott kiskapura. A szüleik, mikor mindketten betöltötték a tizennyolcat, külön-külön megajándékozták őket egy csekkel, vagy ahogy ők mondák, "útravalóval a felnőtt életre". A csekkeken megrökönyödésükre több tízmilló dollár volt, ami jobban meggondolva nem volt hihetetlen, hisz a szüleik állami alkalmazottak voltak. Lett volna hát bőven miből finanszírozni a dolgokat. Mégsem bízta a dolgot a véletlenre. Valamivel később félrehívta barátnőjét, neve szerint Ashley-t, hogy kikérdezze a részletekről. A lány ugyan furcsállta, miért akarna két felnőtt testvér egy házba költözni, de azért készséggel tájékoztatta. Mivel törvényileg senki nem adhat kedvezményt egy ingatlan árából senkinek, szigorúan titokban kell tartaniuk a megállapodást -mondta. Maggie majd' kiugrott a bőréből e szavak hallatán, és alig várta, hogy egyre ingerültebb bátyját is felvidítsa vele. Taylor rémálmokra és mindenki más számára hallhatatlan hangokra panaszkodott (amik többnyire rendőrautó - sziréna és vasnyikordulás voltak). Szép szeme állandóan karikás volt, s láthatóan lefogyott.

Míg az éj levetkezte a nappalt, és hazafelé tartottak a kölcsönkapott, helyes bogárban, a nő szóba hozta a dolgot. Azt remélte, végre meglelték a mindenkinek tökéletes megoldást -hiszen szüleik biztosan örülni fognak, hogy önállósodni akarnak, és a távolsággal a lebukás esélye is minimálisra csökkenhet...

De azt, hogy a fiú reakciójának köszönhetően kis híján karambolt szenvednek, nem várta.

Taylor húga terveinek hallatán akkorát csapott a kormányra, hogy az egész karosszéria beleremegett, a forgalom többi tagja sietősen távozott a heves dudaszóra a közelükből. A vén bogár megrázkódott, és mintha csak ki akarná dobni utasait, egyenest az út menti szakadék felé vette az irányt. Bátyját majdnem szétvetette a harag, kipirult az arca, vonásai pedig egyre jobban eltorzultak, úgy szapulta Maggie-t.

- Elment az eszed, hugi? Nem fogom magam ilyen szánalmas lépésre szánni! -rivallta, s közben visszanyerte az uralmat a megkergült járgány felett. -Úgy ni! Felfogod egyáltalán, hogy miről beszélsz? Hazudnál anyuéknak? Annak a két embernek, akik csupa jót tettek értünk? Kiráz a hideg a kétszínű vágyaidtól! Nem - nem és nem! -húzta szigorú ráncba sötét szemöldökét.

Azóta nem emlegette a dolgot, nem tudta még feldolgozni milyen pokoli, tayloridegen hangon beszélt vele a társa... Ám most már megbánta, hogy egy külső embert sem avatott be az eseményekbe...

A veszekedést követően nem beszéltek, hiába próbált közeledni fivéréhez Maggie minden eszközzel. A fiú szemében megtört a szeretet és gyöngéd gondoskodás prizmája, s a helyét valami tragikus förtelem vette át. Egyre több nyugtatót váltott ki a patikából, és már a kora reggeli futások sem tudtak dobni a hangulatán. A gyermekkora óta belakott, most már rendezettebb belsejű hálójából éjjelente velőtrázó üvöltések hallatszottak. Minden jel arra utalt, hogy kihagyja az első évét, annyira leromlott az egészségügyi állapota, mikor szeptember tájt fordult a kocka.

Újra szóba elegyedett Maggie-vel.

Bocsánatot kért a lánytól faragatlan viselkedése miatt, és kipirult arccal biztosította töretlen bizalmáról és szeretetéről.

Maggie szíve ismét dalra fakadt, vénáit nosztalgikus érzés járta át. Ha Taylor nem figyelt rá, akárcsak véletlenül, a gyomrát kellemetlen remegés kerítette hatalmába. Úgy érezte, bátyja visszatértével újra kerek lett a világ.

A kapcsolatuk rothadása azonban már kikezdte a világuk szívét. Vak szerelem tartotta leláncolva a lányt, mint körmönfont úr, s a kedves jóslata beteljesedett.

Nem tudhatta a család, igazán nem, mikor történik, vagy hogy egyáltalán megtörténik-e a dolog.

Maggie-be most hasított csak a felismerés, hogy az a sok levél, melyek címzetlenül hevertek Taylor asztalán egy ideje, búcsúüzenetek voltak, és nem szerelmes versek, ahogy a korábbi viselkedése diktálta volna.

Ha ideérnek a mentők, és felnyalábolják majd a fivérét, hogy kórházba vigyék, fel kell rohannia az emeletre a papírokért, mielőtt maga is velük tartana, hisz azokban rejlik a döntő erejű igazság, ha esetleg a fiúval nem lesz már alkalma beszélni.

Nem érezte ajkai remegését, hisz kezei túl elfoglaltak voltak az izzadtan is selyem-puha fürtökkel, és az ujjak közt vándorló pisztollyal.

Hogy a halálba követi-e a férfit, vagy a fehér köpenyesek tanyájára, azt nem tudta.