A túlérzékenység mítosza

Azok az emberek, akik sikeresen visszaszerezték elkobzott önismeretüket, számtalan helyzetet értékelhetnek újra – sok esetben rájönnek, hogy egy olyan mondat, amit korábban "jó szándéknak" vagy "építő kritikának" netán "egyszerű véleménynek" könyveltek el magukban, most kimondom: rosszul esik nekik. Ha kicsit is empatikusak önmaguk és mások felé, ezt első körben jelzik is a másik félnek. Na most, mit tapasztalnak ilyenkor?

Ahogy én látom: nem mást, mint hárítást és hibáztatást. "Túlérzékeny vagy!" "Te még mindig ezen rágódsz?" "Neked semmit sem lehet mondani!" hallják nem egyszer. De hogy lehet, hogy habár először magunkba zuhanunk e szavak hallatán, mikor utána nyomozni kezdünk önnön magunkban és megfigyeljük, hogyan kommunikálunk másokkal, arra jövünk rá, hogy érdekes módon nem minden ember mond ilyeneket, és hogy a legtöbbször mi igenis bírjuk azt a valódi, építő, nem pedig leépítő kritikát?

Az is érdekes, hogyan tekintünk a kritika fogalmára. Eredeti jelentése szerint a szó a következőt jelöli: olyan személyes meglátás, amiben negatív és pozitív vélemény egyaránt helyet kaphat. Akkor mégis miért menekülünk a kritika elől, ha egyszer jó is lehet? "Ne kritizálj!" kiáltunk fel hisztis gyermekként, ha a sértett fél udvariasan jelzi, hogy bizony túlléptünk egy határt. Na és mi van akkor, ha az a valódi építő kritika, ha valaki normálisan kommunikálva elmondja, mi a baja a viselkedésünkkel és (hangsúlyozom!) nem velünk? Mert hogy én azt semmiképp sem nevezném építő kritikának, amikor mások súlyát kommentáljuk, vagy tragikusan sóhajtozunk, hogy minek írsz olyan szomorú dolgokat, én szórakozni szeretek.

Szerény véleményem szerint manapság már egyre több ember (főleg nő) áll a sarkára és meri jelezni, ha valaki határsértést követ el velük szemben. Ebben szerepe van a nyugaton dívik polkorrektségnek (melynek vannak szegmensei, amiket nem pártolok, de ez nem ide tartozik), illetve az egyre népszerűbb társadalmat- és önmagunkat elemző pszichológiai látásmódnak. Nyilván nem kell pszichológusnak lennünk ahhoz, hogy a múltunkhoz képest jobban átlássuk magunk és környezetünk viselkedését, de mégis, ezen könyvek, cikkek és insta-posztok rengeteget tudnak segíteni, ha elakadunk, legyen szó pozitív megerősítésekről vagy az önszeretet nemzetközi szószólóiról.

A valódi kritika és kritikai szándék lényege nem a felszínes kötözködés, hanem az igazi odafordulás a másik lényéhez és a cél, hogy megértsük az ő életét, gondolatait, lelkét. Ennyi.