Díjat nyertem!

Úgy tűnik, a kemény munka gyümölcse mindig beérik, és csak idő kérdése, hogy valami szuper dolog történjen. Mint minden kedves írásomnak, ennek is van egy saját története a valóságban is. Nyár végén Tihanyban nyaraltam, és a fejembe vettem, hogy írni fogok egy verset arról, milyennek képzelem el én az igaz szerelemet. Sallang és idealázált gondolatok nélkül. Volt egy könyv, amibe még régebben olvastam bele, név szerint a My Skylar Penelope Ward-tól, ami sírós és gyönyörű történet. A könyv borítóján egy pár van, akik félmeztelenül állnak a tengerben és várják a napfelkeltét. Valami nagyon megfogott ebben a borítóban, talán az, hogy a félmeztelenség a nőt és a férfit egyenrangúan, vadnak és szabadnak ábrázolta. Mint feminista, és mint érzékeny ember, ez nagyon inspiráló volt nekem.

Egyik este kiültem a szálloda kertjébe, direkt akkor, mikor ment le a nap, mert mindig is ez volt a kedvenc napszakom, pedig sajnos rövid ideig tart. Valahogy mindig megnyugtatnak a színátmenetek az égbolton. Egyszerre a vége és a kezdete valaminek. 

Szóval, ahogy ott ültem és a versemet fogalmaztam, nagyon nyugodt voltam, és ez egy magamfajta izgága, szorongó embernek nagy kincs. Ritka pillanat, amikor teljesen nyugodt vagyok.

Pár hónappal később az Irodalmi Rádió, akiknél már korábban is jelent meg versem és novellám is, ráadásul egy blogot is üzemeltetek náluk, meghirdették az "Év trubadúrja 2023." pályázatot. Vicces, mert nem, a boldog szerelmes verseimről vagyok híres, meg úgy egyáltalán, még sose volt sikeres kapcsolatom, hogy miért, abba most nem megyek bele.

Mégis úgy döntöttem, megpróbálom. Ha már nem egy olyan embernek írtam verset, akibe szerelmes vagyok, beküldöm azt, amit az úgynevezett "lelkitársamnak" írtam, akivel még soha nem találkoztam.

Egy hónappal később jött a hír, hogy nem csak bekerültem az antológiába, hanem meg is nyertem a pályázatot a 18 év alattiak kategóriájában. Egyébként a kötetben az írói nevemen vagyok benne (B. Penyling Braveheart) szóval ha megvennétek, a versemet így találjátok meg. A címe: Az elveszett titkok keresői.

Na igen, szokásom ilyen körmönfont címeket adni egyszerű verseknek, a bonyolult nyelvezetű szövegeknek meg egyszerű címet adok. Hogy is van ez akkor? :P

Szóval nagy volt az öröm, a pesti díjátadón még fel is olvasták a versemet, ami csodálatos érzéssel töltött el. Az a csomó ember, aki ott ült, és az én legmélyebb gondolataimat hallgatta... akik ismernek, tudják, milyen nehezen nyílok meg, és hogy mennyire izgulok az ilyen pillanatokban. De mégis jól sikerült. Egy profi művész olvasta fel, és még utána is csomóan gratuláltak nekem. Felnőttek jöttek oda, akik sokkal tapasztaltabbak nálam, hogy elmondják, milyen jó volt, amit csináltam. Az egyikük konkrétan megkérdezte, hol lehet Braveheart-ot olvasni még... Na itt majdnem meghatódtam! Azt hiszem, ezt már tényleg mérföldkőnek tekintheti az ember. Amióta én vagyok Peny, mint az írói személy, mindig is arra vágytam, hogy így hivatkozzanak rám... Hogy ők Braveheart-ot akarnak olvasni! 

Látjátok, mennyi minden jót vonz be az életembe az írás? Hogy mennyi hidat nyit hozzám, pedig azt hittem, már senki nem jöhet? Megérte maradni, és annak maradni, aki vagyok!

Tanuljatok ebből ti is! Tudom, sablonos szöveg de... Én egy ideje őszintén hiszek benne, hogy minden vihar után szivárvány jön. 

Legyen csodálatos napotok! Nekem már meg van... 🖤🤞🎉╰(*°▽°*)╯

Peny