Lélek a lelkemből /Jilco ff/

Na hát, az van, gyermekeim, hogy tavasz van, és engem meg elkapott az Arcane-láz. Sosem gondoltam volna, hogy hat év után újra leülök a billentyűzet elé, és írok egy fanfictiont, de ha egy párosról írni gyógyító, akkor gyógyító, nincs mit tenni. Ez az írás nagyon más a régi rajongói szövegeimtől, már csak azért is, mert ebben van végre olyan felnőtt tartalom is, ami nincs gázul megírva. Úgy tűnik, mindenhez fel kell nőnie az embernek, különösen akkor, ha író.

Előre szeretném bocsájtani azoknak, akik annyira nem ismerik a sorozatot, hogy ez a kis szösszenet NEM vérfertőzésről, vagy pedofíliáról szól, ezeket mélységesen elítélem, akik meg félre akarnak érteni, azok úgyis félre fognak. Silco nem Jinx valódi apja, a történetem szerint akkor szeretett bele, amikor a lány már közel felnőtt volt. Ettől függetlenül szerepel benne trágárság, mentális betegség, szókimondó szexualitás és egy leheletnyi maffia is, de hát aki Arcane-t néz, annak ez nem lesz meglepetés. Korhatár: 18+, zene pedig... sokat gondolkodtam rajta, de végül ezt választottam.

Lélek a lelkemből

Rakoncátlan kék haj, csontsovány combok, apró mellek, egy formás fenék és egy megtört elme – ostoba pasasoknak ennyi volt a lány, épp ezért meg sem közelíthették. Jinx berágott rájuk, és elüldözte őket, mielőtt még egyáltalán érdemben beszélhettek volna. Silco tudta, pontosan tudta, hogy mind itt cseszik el. A felszínt csodálják a belső helyett. A sötét, örvénylő, ugyanakkor mennyei belső helyett, amit a férfi segített a felszínre hozni neki az utóbbi években. Ezen alkalmak után mindig hosszasan beszélgettek, hogy a helyére tegye benne, kicsoda is ő. És hogy végső soron nem számít, mit mondanak vagy épp gondolnak azok a seggfejek, hozzá tartozik. Jinx ezt sosem vonta kétségbe.
A kapcsolatuk jó ideje több volt egy mester-tanítvány viszonynál, egészen pontosan a tizennyolcadik születésnapja után pár nappal, mikor is a lány felfedte neki, mit érez a férfi iránt. Precíz volt ebben is, mint mindenben. Nem volt szüksége arra a vallomásra, a zauni alvilág hírhedt vezére már jó ideje kivette a mozdulatait, szavait, pillantásait övező rajongásból, de hogy pontosan mióta, arra nem emlékezett. Ellentétben azzal, amit ő érzett. Nos, arra a napra pontosan emlékezett.
Jinx tizenhat volt, éppen vihar dúlt odakint. Silco nem tudta lehunyni a szemét, az agya bőszen kattogott, fene se tudja már, talán valami papírmunka miatt... és akkor megérezte. A lány, ahogy azóta tette, amikor még Powder volt, és kicsi, mint egy kék lóhere, az az álnok Vi pedig elhagyta, most is végigmászott a takarón, nyurga tagjai épp mint egy sápadt pók lábai... azonban ez a pók szelíd volt, mert Jinx a férfi mellkasára hajtotta a fejét, és akkorát sóhajtott, mint egy fáradt gép, mikor kikapcsolják. Ártatlan mozdulat volt, ártatlan hang, ám a szavak, amik mindezek után elhagyták az ajkait – amik, bassza meg, szív alakúak voltak, Silco csak akkor vette észre –, egy hamisítatlanul romlott lélekre vallottak.
– Kettőt találhatsz. – mondta nyikorgó, szinte idegesítően gyerekes hangján.
– Nem tudsz aludni. – Silco nem volt az a játékos típus, most meg pláne nem, hisz hullafáradt volt. – És azt reméled, itt menni fog.
Jinx szájára tündéri mosoly kúszott. Micsoda félrevezetés volt!
– Eltaláltad. Most úgy tapsolnék. De ma már nem megy...
A beszédhangja itt már kásás volt és álmos, és hamarosan nyugovóra is tért. Ám az abba maradt beszélgetés különös, pattogó szikrákat gyújtott a férfi gyomrában... mintha a lány egy komplett robbanótelepet helyezett volna belé. A szikrák pedig utat találtak a nadrágjába is. Silcóra elemi erővel tört rá a pánik. Nem, nem! Ez nem történhet meg! gondolta, miközben igyekezett lelohasztani a merevedését. Jinx, bár testileg már felnőtt volt, az ég szerelmére, szűk tizenhat éves... és bár nincs köztük vérkötelék, a lányaként kéne szeretnie.

Azért csak túlélte valahogy azt az éjszakát is, elvégre ez volt a szakterülete. Előnyt kovácsolni a sötétségből, éppen akkor, amikor mindenki azt hiszi körülötte, hogy nincsen remény.

Két évet kellett várnia a napra, amíg mindent bevallhatott a lánynak, aki azóta már nővé érett, mégpedig nem is akármilyen nővé.

***

Talán most is ez kellett volna eszébe jusson, mikor a nő egyszer csak rátörte az ajtót, maga a férfi épp az íróasztala mögött ücsörgött, a szokott helyén. Szeret ilyen lenni Jinxnek, valami, amit épp ott talál, ahol az várható.

– Mi a helyzet? – tette fel a kérdést, ami na jó, talán kissé úgy hatott az ő szájából, mintha fiatalabbnak akarna tűnni a koránál, de a nő úgy festett, nem veszi észre. Helyette megkerülte az asztalt, egyenesen az ölébe ült, és két csontos kezébe vette a férfi arcát, pont, mint a szajhák, akikhez az emberei néha mennek, mikor szabadnaposok.

– Az van, Sil, hogy kanos kedvemben vagyok. Kurvára.

Na igen. Azt szólja, hogy erre nem számított.

– Á, értem. Le akarsz feküdni? – kérdezte a szokásos ironikus hangnemben, mert ismerte már annyira a nőt, hogy biztos legyen benne, ezt szereti. Mert nem mintha amúgy nem lett volna kedve hozzá. Egy ilyen ördögi díva mellett csupa kéj minden érintés. És azt is pillanatról pillanatra jobban sejtette, hogy a nő szarul van. Nagyon. Nem kellett megkérdeznie, mi az, így is tengernyi lehetőségből válogathatott, Jinx meg úgy is elmondja magától, ha akarja. Talán meghallotta a verőembereket, ahogy a háta mögött cikizik. Vagy esetleg megint… lát dolgokat? Mindezen lehetőségek ellenére is csak bólintott egyet és mellé olyan kajánul mosolygott, hogy azt maga Lucifer is megirigyelte volna.

Silco hátrébb tolta a nőt, hogy felállhasson, az kézen fogta, és máris a férfi hálója felé tartottak, jobban mondva a közös alvóhelyük felé, noha ez nyílt titok volt mindenki előtt a csapatban. Jinx olykor a műhelyében elhelyezett matracon aludt, hogy megpróbálják elaltatni az amúgy teljesen egyértelmű tény "találgatását". Még néhány év, és az egész alvlág tudni fogja, mi megy kettejük között. A félnyomorék szörnyeteg és az őrült, vagy két évtizeddel fiatalabb kurvája a biztonságos kis fészkükben henteregnek… amíg tehetik. A férfi biztos volt benne, hogy egy idő után ezt is odabiggyesztik majd a végére. De semmire nem jutnak, amíg ott van neki Jinx. A beszari kis seggfejek igazából rettegnek ettől az időzített bomba kisasszonytól. Jól is teszik.

Mikor már bent voltak, és az ajtó is csukva volt, a nő már meztelen volt – út közben dobálta le a ruháit. Az igazat megvallva, magasról leszarta, mit gondolnak a Silcóhoz érkező, kisebb stílű bűnözők, amikor meglátják a szanaszét dobált cuccokat, és ez jó is volt így. Silco mindig olyan szeretőt akart, aki tojik az illemre és egyéb formaságokra.

Jinx az ágyra vetette magát, vigyorogva nézve fel a férfira. Széttárta a lábát, angyalként rezgette a szempilláit.

– Gyerünk, főnök! – kuncogott. – Ne hagyj kétségek között!

– Nem kéne előbb… készen állnod? – vonta fel a szemöldökét arca sebes oldalán Silco. Nem akart fájdalmat okozni az ő kis kedvencének.

– Ne légy hülye, azt hiszed erre már nem gondoltam? – tette fel a költői kérdést Jinx. Fejét enyhén hátrahajtotta, erről pedig a férfinak az eljövendő gyönyör percei jutottak eszébe.

Most, mikor már a nőben van, az pedig reszket őrjítő, forró érintésétől, szögletes, ormótlan ajkai pedig a tenyerébe éppen beleillő mellekkel játszanak, megkérdezi:

– Most hogy vagy?

Jinx teste megrándul, és a férfi tudja, miért. "Felejtésre van szüksége. " Ő pedig meg fogja adni neki.
– Nézz rám. – emeli fel a nő törékeny állát, amely ragacsos a kosztól. – Nincs semmi baj. Powder halott. Csak te és mi vagyunk. Itt nem bánthatnak. Egyik hang sem.
Jinx megforgatja a szemét, mint mindig, ha atyáskodó szónoklatot hall. De belül mégis tetszik neki, hogy van, aki vigyáz rá.
– Akkor megmondom nekik, hogy takarodjanak.
Ekkor már zihálnak, mind a ketten, a nő fölülkerekedik rajta, és Silco hagyja, hadd lovagolja meg, mint egy őrült, mert a férfi tudta, hogy erre van szüksége, hogy érezze az irányítást, a hatalom mámorító erejét. Mert tőle kapta meg ezt – a lehetőséget egy tiszta lapra és az új életre.