Ne foglalkozz vele! és egyebek – véleményem az iskolai bántalmazásról

 Mindenki hallhatta már a fenti mondatot, akinek voltak ártó szándékú emberek az életében, ahogy azt is megtapasztalhatták már jó páran, mennyire nem azon múlik úgy istenigazából, hogy foglalkozunk vele vagy sem. Itt és most szeretném leszögezni, hogy ez az írás nem rólam, és az én sérelmeimről/traumáimról fog szólni, csupán azok ihlették. Célom vele, hogy a köz számára is befogadhatóan tárgyaljak egy -nem is kérdés-, hogy fontos témát.

Szóval, a bántalmazás mint minden, egyszer csak elkezdődik, de mindig megelőzi egy nagyon fontos dolog, ami… vajon micsoda? Egy átlagtól eltérő hajviselet? Netalán provokáló viselkedés? Ugyan, ennél azért komplexebb lények vagyunk, mi, emberek. A piszkálódás, bántás kiindulópontja sosem máson múlik. Csak is kizárólag az elkövető önmagában való bizonytalansága okozza. Más azonban az, amikor valaki a hosszas bántásra reagál erőszakosan. Na, azt már tényleg meg tudom érteni. Sőt, hiszem és vallom, hogy olykor fontos, hogy az erőszakra erőszakkal reagáljunk, mert különben esély sincs rá, hogy abba marad. Az ám, de mit csinál ilyenkor a világ? Természetesen az utoljára erőszakot elkövető személyt hibáztatja, bele sem gondolva, hogy talán a cselekedete egy reakció volt sok tíz meg száz bántásra.

Én személy szerint iskolában tanítanám az önvédelmet, mind szóban, mind testileg. (E sorok írója régen maga is járt önvédelemre. 😊) Olyan mélyen beleneveljük a gyerekeinkbe, azon belül főleg a lányokba, hogy visszaütni soha, semmilyen körülmények között nem szabad, hogy amikor tényleg nagy a baj, nem mernek lépni, mondván mi lesz, ha rosszabbul kerülnek ki belőle, mint az eredeti elkövető.

Már elnézést, de… miért is ne foglalkozzunk a problémákkal? Nem lehet, hogy azért mondjuk ezt, mert nekünk így kényelmesebb, mert nekünk is azt tanították, hogy homokba dugott fejjel szép az élet? De mégis mit nyerünk ezzel? Egy újabb generáció jogos önvédelemre képtelen embert? Önvagdosó tiniket, akik nem tudnak mit kezdeni a bennük felhalmozódó jogos haraggal? Én nem gondolom, hogy ez lenne a helyes út. Igen is hiszem, hogy hagynunk kell a fiataloknak, hogy megéljék azt az érthető agressziót, ami úrrá lesz rajtuk, ha valaki megsérti a határaikat. Akkor már mondhatják, hogy ők mindent megtettek testük és lelkük biztonságáért.